
|
A GWP KKE 2001. március 23-án Budapesten tartott MINISZTERI NYILATKOZAT (részletek)
„Térségünkben vízgazdálkodással kapcsolatosan a legfontosabb hajtóerők az EU-csatlakozási folyamat, az EU környezetvédelmi szabályozása és elsősorban a Vízügyi Keretirányelv, beleértve az intézményi kérdéseket is. A KKE országok közötti, a feltételek teljesítéséről és a felmerülő feladatokról folyó párbeszéd nem csupán a vizek jó állapotának eléréséhez, de az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz is hozzájárul. A GWP által felajánlott fórumot fel fogjuk használni arra, hogy párbeszédet segítsünk elő a régión belül és megvitassuk az EU vízzel kapcsolatos törvénykezésének jogközelítését és a megfelelés problémáját.” „A GWP által elősegített országos vízklubokat vagy -partnerségeket támogatni fogjuk abban, hogy az érdekeltek, ill. a társadalmi részvétel valós fórumaivá fejlõdjenek.” „Elő fogjuk segíteni az integrált vízgazdálkodás megvalósítását, különös tekintettel az osztott vízgyűjtőkre.” „Tudatában vagyunk annak, hogy ezeknek a kihívásoknak megfelelni valós elkötelezettséget és elhatározást igényel részünkről és megfogadjuk, hogy ennek megfelelõen fogunk cselekedni.” |
