Rió+20
2012. január 1.

Rio20Logo22012. június 20-22. között, 20 évvel az első után, rendezték meg Rió de Janeiróban az ENSZ Fenntarható Fejlődés Világkonferenciáját (Rió + 20). A konferencia, mely mintegy 50.000 résztvevő, köztük 80 állam-, illetve kormányfő jelenlétében zajlott, két fő témára koncentrált:

  • a zöld gazdaság a fenntartható      fejlődés és a szegénység elleni küzdelem összefüggésében,
  • intézményi keretek a      fenntartható fejlődés számára.

Emlékeztetőül: az 1992-es Világkonferencia a nemzetközi környezetjog negyedik nagy korszakának nyitányát jelentette. Három (nem kötelező erejű) dokumentumot fogadtak el, a Környezet és Fejlődésről szóló Riói Nyilatkozatot, az Erdőgazdálkodási Alapelveket és az Agenda 21-et (?Feladatok a XXI. századra?). Megnyitották aláírásra a Biológiai Sokféleség Egyezményt (UNCBD) és az Éghajlatváltozási Keretegyezményt (UNFCCC), valamint határoztak a sivatagosodással foglalkozó nemzetközi egyezmény kidolgozásáról, melyet 1996-ban el is fogadtak (UNCCD). Az ún. riói egyezmények szinergiája a vízgazdálkodás szempontjából is rendkívül fontos.

A Csúcstalálkozóval kapcsolatosan megfogalmazott GWP üzenet a zöld gazdasághoz szükséges vízbiztonsággal, az intézményrendszer hatékonyságával, az integrált megközelítéssel, a politikai vezető-szereppel és a jövő stratégiájával foglalkozik. Az angol nyelvű üzenet itt tölthető le.

A Csúcstalálkozót megelőző napokban (június 16-19.) Brazília és az ENSZ ún. Fenntartható Fejlődési Dialógust szervezett különböző témákban (pl. a szegénység elleni küzdelem, gazdasági kérdések, energia, víz, városok, stb.) melynek kimeneteléről itt tájékozódhat angolul. A IISD Reporting Services összefoglalóját a négy napról itt töltheti le.

A Világkonferenciáról szóló IISD Reporting Services beszámolókat a következő linkek segítségével olvashatja:

június 20.

június 21.

A Csúcstalálkozó egésze, illetve záródokumentuma csalódást okozott sok résztvevő és az eseményeket távolból követő aktivista számára. Az 50.000 résztvevő kötelező érvényű megállapodások nélkül hagyta el a helyszínt és nem látszik, milyen konkrét lépések szükségesek, illetve lennének lehetségesek a fenntartható fejlődés elérése érdekében.

A Rió+20-ról bővebben: http://www.uncsd2012.org/rio20/