SJWP 2017 - a verseny hazai eredménye
2017. január 1.

sjwp uj_logoA Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) versenyének idei döntőjén, melyet a Magyar Víziközmű Szövetség központjában május 20-án rendeztek, hat csapat vett részt a zsűri korábbi döntésének megfelelően. A versenyzők egy-egy A0-ás poszter előtt angolul mutatták be munkájukat, illetve válaszoltak a neves vízügyi szakemberekből álló bíráló bizottság kérdéseire.

A 2017. évi Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyar versenyének győztese és Magyarország képviselője az augusztus végi stockholmi nemzetközi döntőn: Tari Anna, Stefán Kristóf és Szabó Nikolett  (Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest) „Tanks of Water" című pályamunkával. Felkészítő tanáruk Hanga Ildikó volt.

nyertes csapatA csapat (képünkön) a vízlábnyom csökkentése érdekében egy társasjátékot készített, melyben a résztvevők játékos formában szereznek információt az egyes termékek virtuális víztartalmáról, víztakarékos módszerekről, vízkészletekről, víztisztítási módszerekről, stb.  A 2017-es Víz Világnaphoz kötődően a játékot két korcsoportba tartozó diákok segítségével tesztelték. Ennek során a résztvevők, beleértve a játékkészítőket is, számos ismeretre tettek szert, mellyel nőtt víztudatosságuk. A fiatalabb játékosok jobban élvezték a játékot, az idősebbek viszont komolyabb észrevételeket tettek.  A játék, mely kiválóan alkalmazható a környezeti nevelésben, a kapott visszajelzések alapján továbbfejleszthető.

A verseny 2. helyezettje Tóth Bence, Zsigó Miklós és Szemerszki Bálint (Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza) „Underwater Cyclops - monitoring of reservoirs has never been easier"  c. munkával, melyben  víz alatti robot alkalmazási lehetőségét vizsgálták a Nyírségvíz Zrt. keretein belül, víztározók leürítés nélküli vizsgálatára. A módszerrel nagy mennyiségű víz takarítható meg. Felkészítő tanár: Zsigó Zsolt Miklós.

3. helyezett Fekete Ádám, Németh Jázmin és Rábai Viktória (Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest) lett „All Drains Lead to the Ocean" c. pályázattal. A szerzők a vizeleten keresztül a környezetbe jutó, a jelenlegi technológiával nem tisztítható hormonkészítményeknek hatását kutatták akváriumokban, Poecilia wingei (Endler guppi) halak vizsgálatával. Felkészítő tanár: Sóskuthyné Kovács Erzsébet

A döntő további résztvevői voltak:

  • Filipcsuk Péter Gusztáv és Mezei Boglárka (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium): Environment-efficient reusing of bathwaters and their effect to germination – Fürdővíz környezet-hatékony újrahasználata és hatása a csírázásra – Felkészítő tanár: dr. Koncz Gábor
  • Kovács Dávid és Szűcs Ákos Iván (Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium, Kecskemét): Modelling of possible integrated water management of a green town / Egy zöld város lehetséges integrált vízgazdálkodásának elemzése – Felkészítő tanár: Kiss Róbertné Rivó Erika
  • Rappay Bence Zsolt (I. Béla Gimnázium, Szekszárd): „The living water"  – The solutions of the surface water protection at the Szedresi Ős-Sárvíz / „Az élő víz" – a Szedresi Ős-Sárvíz vízvédelmi megoldásai – Felkészítő tanár: Barocsai Zoltán.

A hazai verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök, aki május 31-én fogadta a Sándor palotában a döntő résztvevőit és adta át a győztes csapatnak a magyar SJWP díjat.

5

 

6

Magyarország 2013. óta vesz részt ezen a nemzetközi vetélkedőn, a GWP Magyarország szervezésében. További részletek a verseny honlapján.